43. hét: Mogyoró. Mitől lyukas?

Életem delén másfél évtizedet állami gazdaságokban dolgoztam. Hálás vagyok érte a sorsnak, mert itt tanultam meg és gyakoroltam később a nagyüzemi mezőgazdálkodás technikai fogásait.

Itt állott módomban legközvetlenebbül foglalkozni munkatársaim szakmai és egyéni gondjaival, bajaival is. Olykor, ha valamit nem jól vagy nem kedvemre valón hajtottak végre, elővettem a zsebemből, és átadtam az illetőnek egy lyukas mogyorót. Többet ért a legszigorúbb fejmosásnál.

mogyoró

A lyukas mogyoró ügyét azóta is lépten-nyomon felvetik nekem a kertbarátok. Miért nem terem az egyébként egészségesnek látszó mogyoróbokor? Miért van az, hogy ha feltörik a mogyoró kemény héját, azt belül üresnek találják? Es egyáltalán mitől lyukas a mogyoró?

Ilyenkor úgy gondolom, hogy az erre adandó válasz talán többet ér számukra egy lyukas mogyorónál.

Mielőtt azonban erre a kérdésre megkísérelnék választ adni, tisztázzuk a mogyoró származásának, elterjedésének és termesztésének néhány fontos részletét.

Története

Az irodalomból és tárgyi emlékek alapján tudjuk, hogy a mogyorót már a görögök és a rómaiak is kedvelték és termelték. Az ő közvetítésükkel került el a Földközi-tenger környékéről Európa más vidékeire.

A bolgár-török eredetű mogyoró szó az alma, körte, som, kökény és szőlő gyümölcsnevekkel együtt származott át a magyar nyelvbe. Őseink még nem termesztették, csupán gyűjtögették az erdők szélén és a napfényes tisztásokon álló mogyoróbokrok gyümölcseit. Megkedvelték ezt a növényt, amely lenge barkáival a közelgő tavasz egyik legfürgébb hírnöke.

Néhány nagyüzemi ültetvényen kívül nálunk főként a kiskertekben termesztik a mogyorót.

Helye van ennek a növénynek a kertben, nemcsak azért, mert más módon nehezen kielégíthető fogyasztási igényt elégít ki, hanem azért is, mert a mogyoróbokor - hasznossága mellett - díszítő értékű is: arányos növésű, viszonylag sűrű bokor, amely térhatárolásra, cserjesornak is kiválóan alkalmas.

A világon Török- és Olaszországban termelik a legtöbb mogyorót. Számottevő a termelése a Szovjetunióban (Grúzia, Krím-félsziget, Azerbajdzsán), Görög- és Franciaországban, Spanyolországban, Angliában és az USA-ban is.

Termesztése

A mogyoró természeténél fogva tövétől ágas, 2-5 m magas bokrot fejleszt. Az anyatő körül folyamatosan új sarjak jelennek meg. Levelei jóval a virágzás után fakadnak ki. Egylaki növény, vagyis ugyanazon a növényen, sőt ugyanazon az ágon jelennek meg a virágai, amelyek azonban egyivarúak; a hímvirágokat magukba foglaló hengeres barkák már augusztusban előtűnnek, de csak január-februárban nyílnak ki, és borítják virágporfelhőbe a környezetüket. A nővirágok a vesszők hosszában jelennek meg; némileg hasonlóak a rügyekhez, de csúcsukból kárminpiros színű bibepamacs nyúlik ki. A nővirágok előbb, a barkák később nyílnak ki, ami bizonyos fokú védelmet nyújt az önbeporzás ellen, de a kertész számára gondot okoz: egy bokor, nem bokor, legalább két-három, különböző fajtájú mogyoró-bokrot kell a kertbe ültetni, ha termést is kívánunk szüretelni róluk.

A mogyorónak makktermése van, amely szabálytalanul hasogatott szélű kupacsba ágyazva fejlődik ki. Egy csoportban 2-6 makk érik. A kezdetben zöldesfehér makk érésével megbarnul, és - ha nem szüreteljük le idejében - kiesik a kupacsból.

A mogyoróbokor jól tűri a hideget, Csupán a kora tavaszi hirtelen hőcsökkenések szokták a barkák elfagyását okozni. Fénykedvelő növény, árnyékban nem hoz gyümölcsöt, de a közvetlen napsugárzást csak mértékkel kedveli. Ezért a déli fekvések nem valók neki, de szereti az északkeleti és északnyugati lejtőket. Az erős szelek a hajtásokat és a terméseket is letördelik.

Nem igénytelen növény, legjobban a jó vízgazdálkodású, tápanyagokkal jól ellátott talajokon érzi magát. Vastag termőrétegre nincs szüksége, mert sekélyen gyökerezik. Éppen ezért rászorul azonban a nyári öntözésre.

Általában ivaros úton szaporítják. Akinek van már termő mogyoróbokra, az saját maga is minden nehézség nélkül előállíthat új növényeket. Erre a legjobb módszer a tősarjak leválasztása és a porbujtás. Mindkét módon egy év alatt kiültetésre alkalmas szaporítóanyagot lehet előállítani. Szokták a mogyorót a saját alanyára oltani is, ha azonban a sarj vagy a bujtás biztos helyről, bőven termő anyafáról származik, akkor erre nincs szükség, hiszen a vegetatív úton előállított növények minden tekintetben öröklik az anyanövények tulajdonságait.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a mogyoróbokornak elég nagy a térigénye. Ezért - ha termést is várunk tőle -legalább 4, de inkább 5 m-re kell a bokrokat egymástól ültetni. Az ősszel vagy tavasszal ültetett csemetéket 20 cm magasságban vissza kell vágni, hogy elágazzanak. Később az elöregedett, vastag ágakat kell fokozatosan ritkítani.

A mogyoróbokor trágyaigényes növény. Komposzttal, istállótrágyával évenként szórjuk meg a környékét, és ősszel ássuk fel a talaját.

Védeni kell a mogyorólisztharmattól, az almapajzstetűtől, a takácsatkától, de a legveszélyesebb kártevője a mogyoróormányos bogár. Ez az 5-9 mm hosszú, világosbarna színű ormányosbogár május-júniusban, elhúzódva rajzik, és az akkor még puha mogyoróba rakja le a tojásait. A mogyoró belsejében kikelő fehér kukac 6-8 mm nagyságúra fejlődik, szinte teljesen felhasználja a mogyorómagot, majd belülről 2 mm átmérőjű kerek ablakot rág a mogyoró héján, kimászik, a földre veti magát, és a talajban bebábozódik. A rajzáskor rázogathatjuk a bokrok ágait, hogy leessenek, de eredményesebb, ha május-júniusban kétszer-háromszor permetezünk Metation 0,2%-os oldatával.

A mogyoró fajtái közül a hosszúkás termésű Cosford K 2, a gömbölyű Római mogyoró és a Nagy tarka Zelli K 5 érdemel figyelmet.

A makkok augusztustól októberig elhúzódva érnek meg. Akkor kell szedni, amikor a termések a makkból kiemelhetők. Egy mogyoróbokorról 2-3 kg termésre számíthatunk.

Említést érdemel egy másik mogyorófaj: a törökmogyoró (Corylus colurna L.). Ez 15-25 m magas, sudár fává nő. Szép, egyenes törzse korán parásodik; koronája szabályos kúp alakú; egyike a legszebb fáknak, különösen őszi lombszíneződés idején. Termése 4-7 cm-es kocsányon, sallangos kopáncsban helyezkedik el. Délkelet-Európában leventei mogyorónak nevezik. Gyümölcse igen kellemes izű.

Felhasználása

1 kg héjas mogyoróból közel 0,5 kg belet fejthetünk ki. Az 5000 zsírt és 4-12% fehérjét tartalmazó, kellemes ízű és jellegzetes zamatú mogyoróbelet nyersen fogyasztják, és a cukrászipar használja fel. Egy évnél tovább ne tároljuk, mert elveszti zamatát.

A rugalmas szövetű mogyoróvesszőből sétapálcát, síbotot, hordóabroncsot, szerszámnyelet készítenek. A legfinomabb faszenet mogyoró fájából égetik. A méhészek is kedvelik a mogyorót, mert ez adja az első tavaszi virágport a tisztuló repülést végző méheknek.

A vörös és a sárga levelű mogyoróváltozatok, a szeldelt levelűek, a csüngő növésűek és a dugóhúzószerű vesszőt fejlesztők is teremnek némi gyümölcsöt. Ezek azonban első-sorban dísznövények, amelyek a kert sokak által látott részébe valók, mert különlegességükkel egész évben felhívják a figyelmet magukra.