Nemcsak a női divat változik, hanem a termelt növények divatja is. Egyeseket valamikor nagy lelkesedéssel kultiváltak, ezek azután valamilyen ok miatt (betegségek, kártevők megjelenése, termesztési körülmények megváltozása, fogyasztói szokások alakulása) fokozatosan kiszorultak a földekről.
Közéjük tartozik a csicsóka is, amely - bízom benne, hogy helyesen ítélem meg - néhány társával együtt (lóbab, lencse, articsóka) ismét kezd divatba jönni.
Ennek a változásnak az okát most bízvást abban kereshetjük, hogy nagyon egyszerűen termelhető, bőven termő és ellenálló növény; gumótermésének pedig az a fontos jó tulajdonsága van, hogy a cukorbetegek is fogyaszthatják.

Márpedig ez igazán nagy jelentőségű dolog, hiszen az orvosi statisztikák szerint százezer honfitársunk szenved ebben a különlegesen diétás étrend betartását követő betegségben. Ezért érdemes az érintett családok kertjében legalább néhány bokor csicsókát ültetni.
Története
A csicsóka Észak-Amerikából a 17. század elején került Európába. Legnagyobb tömegben Franciaországban termelik, mintegy 150 ezer hektár területen.
Legföljebb találgatni lehet, hogy a furcsa, kissé mulatságos nevét honnan nyerte. Az orosz, a német, a francia, a cseh, a lengyel, a bolgár és a román nyelvben topinamburnak nevezik, csak az "extravagáns" angol nyelv mondja jerusalem artichoke-nak. Nálunk elég általános az esküvői jókívánság: szaporodjatok, mint a csicsóka!
A fészkesvirágzatúak közé tartozik, és közeli rokonságban áll a napraforgóval. Tavasszal akár össze is lehet őket téveszteni, de később már nem, mert a csicsóka Sárga virágai a napraforgóéhoz képest kicsinyek, és jóval később, augusztus elején virítanak. Szára - azonos talajviszonyok között - a napraforgóénál vékonyabb, de magasabb; akár 3 m magasra is megnő. Magot a csicsóka virága nem érlel, ezért a gumók elültetésével szaporítják.
Gumói, amelyek valójában megvastagodott szárképletek, nem közvetlenül a tövön, hanem 5-20 cm hosszú száron ülnek, emiatt nagyobb területen helyezkednek el. Ezért nehéz valamennyi gumót felszedni a fészekből! Héjuk színe lehet fehér vagy sárga, de leggyakrabban olyan színű, mint a rózsaburgonyáé. A gumók húsa hófehér. Felszínük ripacsos, barázdált, összetett, nehezen tisztítható.
Termesztése
A csicsóka a nyirkos, üde talajokat kedveli, ahol a talajvíz szintje fél méternél mélyebben van, de a leggyengébb talajokon is megél. Megterem a sekély termőrétegű, kötött, sőt a futóhomok talajú területeken is.
A kert sarkában van a helye, ahol más, igényesebb növényeket valami ok miatt nem lehet megtermelni. Nagyon jó szolgálatot tesz gyeptörésben és akkor, ha a kezdő kertész gyomos, gyepes telket vesz művelés alá. Pionírnövény!
Természetesen a csicsóka is meghálálja az istállótrágyázást és a nitrogént, foszfátot és kálit tartalmazó műtrágyákat.
A klíma az ország minden vidékén megfelel a csicsóka termesztéséhez.
Gumója ültetésével szaporítjuk. Legjobban a "földből földbe" módszer vált be, vagyis az olyan ültetés, hogy a földből kiszedett gumókat azonnal elültetik más helyen. Erre bőségesen van idő, mert a csicsóka ültetési ideje októbertől május elejéig tart, de a legjobb március végén ültetni. Föltétlenül ajánlatos a tavaszi ültetés a bekerítetlen, erdő közeli kertekben, mert a gumókat a vaddisznók előszeretettel túrják ki. (A csicsóka leveles szára viszont az őzek, a szarvasok és a nyulak kedvelt takarmánya.)
Ahol egyszer megtelepítettük a csicsókát, ott nem kell néhány évig újra ültetni, mert a kiszedéskor rendszerint marad a földben annyi gumó, amennyiből a következő évben is fejlődnek bokrok, 4-5 évi egy helyben maradás után azonban a gumók annyira elaprózódnak, hogy akkor új helyre kell őket telepíteni.

A töveket egymástól 50-60 cm-re ültessük. A gumók legalább 6 cm mélyen legyenek a talaj felszíne alatt. Legjobbak a 40-50 g-os vetőgumók, amelyeket - ha kevés van belőlük - hosszában ketté is vághatunk.
A csicsóka kezdetben lassan nő. Ebben az időben a tövek környékét kapálással kell gyommentesen tartani. Később a hajtások növekedése felgyorsul, és a lombozat annyira beárnyékolja a talajt, hogy a gyomok meg sem élnek alatta.
A kifejlett gumók szedését október elején kezdhetjük meg, de folyamatosan is szedhetjük még télen is. Arra kell ügyelni, hogy minden gumót kiszedjünk, nehogy a következő évben akaratunk ellenére hajtsanak ki.
Kártevő ritkán támadja meg. Olykor fordul elő, hogy a lombozatát a lisztharmat megfertőzi vagy fehérpenészes rothadás lép fel. Előző esetekben egy permetezés elegendő, míg az utóbbi betegség ellen a lomb elégetésével védekezhetünk.
Egy bokor alól 5-8 kg gumót szedhetünk fel.
Felhasználása
A csicsóka fontos diabetikus eledel lehetne. A 20-28 % szárazanyagot tartalmazó gumókban 14-16 % inulin és polifruktozánok (levulóz, szinantrin) vannak. Az ezekből keletkező fruktóz (gyümölcscukor) könnyebben és gyorsabban emészthető a répacukornál. A fruktózt a cukorbetegségben szenvedők szervezete a vércukorszint emelkedése nélkül hasonítja át.

Nem tudta ezt még a nagy tekintélyű Galgóczy Károly uram, aki a Kertészet kézikönyve című munkájában (1896) még így ír: ".. .a csicsóka mint emberi eledel alig jöhet szóba, fő jelentősége az, hogy hitvány, félreeső területeken, hol egyéb alig termeszthető, meglehetős disznólegelőt lehet segélyével alakítani, szárai pedig juhtakarmányt és tüzelő-anyagot szolgáltatnak."
Ma már tudjuk, hogy emberi fogyasztásra is alkalmas. Ha a gumókat főzés előtt vízben áztatjuk, akkor az édeskés ízűk is eltűnik.
Változatlanul fennáll azonban a gond a tárolással, mert csak alacsony hőmérsékletű, még magas légnedvességű helyiségben nem fonnyad meg. Nyirkos homokban azonban - tapasztalatom szerint - hónapokig eltartható. A legjobb módszer: mindig annyit kiszedni belőle, amennyit azonnal felhasználnak.
A burgonyához hasonlóan készíthető el; saláta, kötet, töltelék, kirántott, sült ételek alapanyaga.
Tisztítása nem könnyű, mert a dudoros felületéről a héját elég hosszadalmas munkával lehet eltávolítani.
Az utóbbi években ipari célokra is használják. A gumókból - a burgonyához hasonlóan - szeszt főznek (1 t-ból 70-120 l szesz állítható elő), és fruktózt is gyártanak. Franciaországban nagy jövőt jósolnak a csicsókából előállítható üzemanyagnak.
De visszatérve még egyszer a kertbeli hasznosítására! A kert gondozójának minden ősszel megismétlődő problémája, hogy mivel kötözze be a díszfüveket, a rozmaringbokrokat és a fagyérzékeny örökzöldeket? Nos, a csicsóka levágott, lombos szára erre a célra kiválóan alkalmas.
És a vadászok is ismét felkarolhatnák a csicsókát. Kevés munkával meg lehet telepíteni az erdőszéleken, ahol minden kezelés és gondozás híján is elszaporodik. A gumókat a vaddisznók egész télen előszeretettel lakmározzák, így nemcsak a vadállomány kondíciója javul, de bizonyos mértékű kíméletet remélhetnek azok a kertek is, amelyek - bekerítve vagy bekerítetlenül - sokat szenvednek a falánk vadállatok látogatásától, túrásától.







2011-05-15 22:26
Sajnos, akaratomon kivul, nagyon elszaporodott a kertemben a csicsoka. Tudom, hogy nagyon "hasznos" novèny, de nekem tobb bosszusàgot ookoz, mint oromot. Hàlàs lennèk, ha valaki meg tudnà mondani, hogy milyen hatèkony modszerrel lehetne kiirtani, mert hat ève az egèsz èletem abbol àll, hogy szàntatok, begyujtom a csicsokàt, kapàlok, szàrhuzok, ès nem hogy kevesebb lenne, hanem egyre tobb. Sajnos a szomszèd kertjèbol jott àt, de a szomszèdot nem èrdekli. Nem kis kertrol van szo, hanem egy kb 5000 nègyzetmèteres folddarabrol. Szeretnèm vèglegesen, ès gyorsan kiirtani, mert mindent tonkretesz, màr a paradicsom sem terem meg. Hàlàs lennèk, ha valaki tud olyan modszert, amivel kiirthatnàm, Koszonom: Andrea (Olaszorszàg)
2010-11-18 20:34
Mennyibe kerül 1kg csicsóka??És hozzá tudnék-e jutni Ajka és környékén?????(10km)
imola233
Erika233 Előre is köszönöm!
Hurrrá!!!! Ajkán is kapható csicsóka,köszön hető egy nyitott füllel járó zöldségesnek a Kossuth utcában.Véletlenül akadtam rá,az ára kicsit borsos kg-ja 299-Ft.A családommal megkóstoltattam ,nyersen,minden kinek nagyon ízlett,én egy kicsit a nyers kókuszhoz tudom hasonlítani az ízét.
2010-11-17 11:12
2010-02-16 19:50
Nálam a csicsóka ált. későn, okt. második felében virágzik, és szerintem a gumók egészen a lomb lefagyásáig növekszenek.Kicsit nehéz csákánnyal a fagyos földből szedni, ha nem takarjuk a talajt előtte. De megéri! Sütve, főzve, levesbe, főzeléknek, salátának: nyersen: francia salátához hasonlóan, vegyesen más zöldségekkek együtt /pl reszelve/ kefíres majonéz-szerű öntettel-én így szoktam. Tisztítás: áztatás után körömkefés sikálás sok vízzel. Tárolás 2-3 hétig nylon zacskóban hűtőben is. Jó étvágyat hozzá!
2010-02-16 19:37
Ha még mindig szüksége van csicsóka gumóra, írjon a -pannobt@citroma il.hu-
címre és küldök, vagy eljöhet érte Tóalmásra /pest m/ a megbeszélt időben. Kb 2 mázsa biztosan van, nem értem rá a hasznosítással foglalkozni.Üdv: Lukács Gábor
2009-11-26 11:52
Nagyon finom és egészséges a csicsóka.
Finom tiszta íze,zamata van.
Nyersen a legízletesebb.
Egyszer elkezdi az ember enni és nem tudja abba hagyni.
Próbáljátok ki !
Gyermekek is könnyedén megszeretik.
Mindenféle édesség helyett kiváló.
Üdv :Györgyi
2009-11-26 11:47
Nagyon örültem a hirdetésének.
Hol lehetne vásárolni csicsókát?
Pesten,vagy Gyömrő környékén?
Üdvözlettel:Gyö rgyi
2009-11-10 14:07
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.