Tisztelt Hozzáértők!
Az idén, május közepén életemben először ültettem 2 db paradicsompalántát a teraszunkon. Jó nagy műanyag cserépbe ültettem, hogy bőven legyen földje, és legyen hely a gyökérzet növekedéséhez. Eleinte nagyon szépen fejlődtek, nőttek, egyre több virág és kis paradicsomkezdemény jelent meg rajta, majd kb. 3 hete a levelek világoszöldek lettek, majd sok levél be is sárgult vagy elszáradt, összekunkorodott. Úgy láttam, azóta újabb paradicsom nem nőtt rajta, de a már meglévő, megfelelő méretű paradicsomok elkezdtek beérni, az egyik már majdnem teljesen piros.
Mit tudnék tenni, menthetőek még a palánták?
Rendszeresen öntözöm (naponta, vagy kétnaponta), kb. hetente-másfél hetente Komposzt-teát is adtam az öntözővízhez. Permetezve nem voltak a palánták. A teraszunk délnyugati fekvésű, tehát napfényt kap bőven a növény.
Köszönettel várom a válaszokat!
A kérdést dr. Nagy Gabriella tette fel 2011.06.29 10:56 időpontban. Ha tud, válaszoljon a kérdésre, és ossza meg tapasztalatait.
Hogyan válaszoljak?
Ha Ön arra kíváncsi, hogy hogyan válaszoljon, akkor Ön igazán lelkes, jó kertész! Ha a kérdésre még nem érkezett válasz, vagy érkezett, de Ön ki tudná egészíteni, esetleg teljesen más a véleménye, akkor írja meg a lent található részen. A kérdező nagyon hálás lesz!
Kedves Gabi!A leirtak alapján,ha esetleg még barna pöttyösek is a levelek,gombás fertőzés lehet.Gyuri bácsitól olvastam évekkel ezelőtt,hogy ültetés után bordóival kell permetezni a palántákat.Azt sajna nem tudom,ilyenkor még menthetők e,de én minden képpen megpróbálnám,hátha nem terjed át az új levelekre.Arra nem emlékszem,0,1 v 1%-os higításban,de az eladó fogja tudni.Sok sikert,és üdv Era
Válaszoljon a kérdésre!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
2011-06-30 15:04
A válaszok RSS-csatornája.