Nemrég cseréltünk ki egy nagyobb ablakot, és arra gondoltam, hogy ne vesszen kárba, építek egy magasított ágyást, aminek a tetejére rakom az ablakot, úgy tájolva, hogy a lehető legtöbbet érje a nap, és azt szeretném kérdezni, hogy érdemes-e nekiállni, megtartja-e a hőt magában, és kaphatnak e így elég fényt a palánták.
A kérdést Horváth Dániel tette fel 2012.01.26 15:38 időpontban. Ha tud, válaszoljon a kérdésre, és ossza meg tapasztalatait.
Hogyan válaszoljak?
Ha Ön arra kíváncsi, hogy hogyan válaszoljon, akkor Ön igazán lelkes, jó kertész! Ha a kérdésre még nem érkezett válasz, vagy érkezett, de Ön ki tudná egészíteni, esetleg teljesen más a véleménye, akkor írja meg a lent található részen. A kérdező nagyon hálás lesz!
Valóban kísérletező kertész vagyok egyenlőre, kevés tudással, de ezt próbálom gyarapítani. Nagyon érdekes témának hangzik a holdjárás szerinti ültetés, ezért miután megírtam itt a válaszomat megkeresem és figyelmesen elolvasom. Trágyázni nem szeretnék mert ilyen dolgokhoz inkább csak tapasztaltabb kézzel nyúlnék, így akkor a süllyesztett ágyást próbálom meg.
Ezek itt alapjában igazak, viszont a szomszédom tapasztalata alapján azt mondom, meg lehet próbálni. Csak nem magasított ágyást kell csinálni (az tényleg csak trágyával műxik), hanem direkt süllyesztettet! A szomszédnál kb. 20-25 cm-rel van mélyebben a benti szint a külsőnél. Így a talajhő szolgáltat annyi meleget, ami az éjszakai hideget ellensúlyozza. Nappal meg olyan meleg van bent, hogy a növények pár hét alatt elérik a közepesen fejlett piaci palánta méretét. Viszont túl korán nem szabad nekifogni, mert így csak max. -2 fok külső hőmérsékletet bír el. Plusz még a hideg éjszakákon takarni lehet az egészet. Csak akkor szabad nekifogni, ha van, aki napközben is felügyelje, mert az éjszakai 0 fok után délben 40-50 fok lehet bent, ilyenkor fel kell támasztani a fedelet. Elhelyezés: mindenképpen védett helyen, pl. déli házfal mellett, a ház kisugárzása ad pár fok meleget a hideg éjszakákon. Az üvegnek legyen egy kis lejtése, az éjszaka lecsapódó hideg víz ne csepegjen a palántákra.
Kedves Dániel. Nem akarom elvenni a kedved a kísérletezéstől (hisz a legmaradandóbb tapasztalás az, amit az ember a saját kínján tanul), de a probléma a következő. A palántaneveléshez melegtalp kell, amit kb 30 cm-es tömött trágya tud szolgáltatni. Ezt mos már el kellene készíteni, mert 2 hét kell ahhoz, hogy beinduljon a melegedés a trágyában. Erre lehet ráhelyezni 20-40 cm-es ferde üvegtetőt. Ha nincs talpmeleg (trágya), akkor csk kb két hetet tudsz spórolni a szabadföldi ültetéshez képest. Pl: karalábé, káposzta-féle, és saláta palántanevelést. A paprika, paradicsom, padlizsán... neveléshez nem elegendő a hő. A két hét előnyt a jó időben ültetett mag behozza. Pl: a holdjárás szerinti ültetés (leszálló, szűz napon. március 14-28 között. Ajánlom figyelmedbe a FÓRUM oldalon irt soraimat "Nem csak szép, jó is" cimmel.
Válaszoljon a kérdésre!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
2012-01-27 13:25
Valóban kísérletező kertész vagyok egyenlőre, kevés tudással, de ezt próbálom gyarapítani. Nagyon érdekes témának hangzik a holdjárás szerinti ültetés, ezért miután megírtam itt a válaszomat megkeresem és figyelmesen elolvasom. Trágyázni nem szeretnék mert ilyen dolgokhoz inkább csak tapasztaltabb kézzel nyúlnék, így akkor a süllyesztett ágyást próbálom meg.
Mégegyszer köszönöm, és a legjobbakat kívánom!
2012-01-27 08:37
Csak nem magasított ágyást kell csinálni (az tényleg csak trágyával műxik), hanem direkt süllyesztettet! A szomszédnál kb. 20-25 cm-rel van mélyebben a benti szint a külsőnél. Így a talajhő szolgáltat annyi meleget, ami az éjszakai hideget ellensúlyozza. Nappal meg olyan meleg van bent, hogy a növények pár hét alatt elérik a közepesen fejlett piaci palánta méretét.
Viszont túl korán nem szabad nekifogni, mert így csak max. -2 fok külső hőmérsékletet bír el. Plusz még a hideg éjszakákon takarni lehet az egészet.
Csak akkor szabad nekifogni, ha van, aki napközben is felügyelje, mert az éjszakai 0 fok után délben 40-50 fok lehet bent, ilyenkor fel kell támasztani a fedelet.
Elhelyezés: mindenképpen védett helyen, pl. déli házfal mellett, a ház kisugárzása ad pár fok meleget a hideg éjszakákon. Az üvegnek legyen egy kis lejtése, az éjszaka lecsapódó hideg víz ne csepegjen a palántákra.
2012-01-26 17:14
Nem akarom elvenni a kedved a kísérletezéstől (hisz a legmaradandóbb tapasztalás az, amit az ember a saját kínján tanul), de a probléma a következő.
A palántanevelésh ez melegtalp kell, amit kb 30 cm-es tömött trágya tud szolgáltatni. Ezt mos már el kellene készíteni, mert 2 hét kell ahhoz, hogy beinduljon a melegedés a trágyában. Erre lehet ráhelyezni 20-40 cm-es ferde üvegtetőt. Ha nincs talpmeleg (trágya), akkor csk kb két hetet tudsz spórolni a szabadföldi ültetéshez képest. Pl: karalábé, káposzta-féle, és saláta palántanevelést . A paprika, paradicsom, padlizsán... neveléshez nem elegendő a hő. A két hét előnyt a jó időben ültetett mag behozza. Pl: a holdjárás szerinti ültetés (leszálló, szűz napon. március 14-28 között. Ajánlom figyelmedbe a FÓRUM oldalon irt soraimat "Nem csak szép, jó is" cimmel.
A válaszok RSS-csatornája.