Bálint Gazda Honlapja | A kert, a kertész, a kertészet és a kertészkedés oldalaBálint Gazda Honlapja | A kert, a kertész, a kertészet és a kertészkedés oldala

PDF létrehozása E-mail Nyomtatás

meztelen csiga és ászkarák invázió a burgonyaföldön: mit tegyek?

Kérdés
Tudom, a jelenség, elsősorban a sok csapadéknak köszönhető! A telkünk talaja közepesen kötött, de a sok csapadék teljesen összetömörítette. Kisebb fertőzöttség eddig is volt, de a mostani szinte katasztrofális. Sajnos aug.20.-tól, folyamatosan annyi csapadék esett, hogy a krumplit nem tudtuk kiásni, illetve abban bíztunk, jön egy ideálisabb időpont. Most már be kellett látni, nem várhatunk tovább, kiszedtük, így sárosan is. De ennyi rágott,sérült gumót, ennyi apróbb, nagyobb meztelen csigát, ászkarák csomókat még nem láttam az elmúlt 60 év során. Igyekeztünk csak a teljesen épnek látszó gumókat begyűjteni, de amit haza hoztunk, azon tapasztaltuk, hogy a látszólag sérülésmente gumóban vígan él több csiga is. Mivel, vagy milyen agrotechnikával lehet e kártevők számát jelentősen csökkenteni, úgy, hogy a jövő évi termést lehetőleg ne károsítsák, és a termés bátran felhasználható legyen? Tisztelettel. : Nink Károly
A kérdést Nink Károly tette fel 2010.09.26 17:58 időpontban. Ha tud, válaszoljon a kérdésre, és ossza meg tapasztalatait.
Hogyan válaszoljak?
Ha Ön arra kíváncsi, hogy hogyan válaszoljon, akkor Ön igazán lelkes, jó kertész! Ha a kérdésre még nem érkezett válasz, vagy érkezett, de Ön ki tudná egészíteni, esetleg teljesen más a véleménye, akkor írja meg a lent található részen. A kérdező nagyon hálás lesz!
Válaszoljon a kérdésre!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be vagy regisztráljon.

5 perc kert

Kérjen emlékeztetőt az aktuális kerti munkákról! Kérdezzen, válaszoljon, írjon és ismerkedjen. Regisztráció »



 

Kerti bolt

Kosár tartalma:
Az Ön kosara pillanatnyilag üres.
Megrendelés
 
 

Növénykereső