Bálint Gazda Honlapja | A kert, a kertész, a kertészet és a kertészkedés oldalaBálint Gazda Honlapja | A kert, a kertész, a kertészet és a kertészkedés oldala

2012. február 8. szerda - Aranka

PDF létrehozása E-mail Nyomtatás

szeder betegség

Kérdés
Kiskunfélegyháza közelében, hétvégi telken telepítettünk egy kb. 50 m hosszú soron tüskétlen fekete szedret három évvel ezelőtt. A szedernek kordont is készítettünk. A szederbokrok (kb. 3-4 tő) kb. 1 m-re helyezkednek el egymástól. Már tavaly is felütötte fejét valamilyen betegség, amit mindezidáig nem tudtunk kezelni. A szeder tövei, levelei gyönyörűek, szépen fejlődik kb. június hónap végéig, július elejéig. Megjelenik rajta a virágzás után a sok-sok szeder. Ezt követően azonban a felüti a fejét a következő jelenség. A szederbogyók egy része a fejlődésük közepén, még amikor halványpiros, elkezd elszáradni, és elfonnyad, nem érik be. Amelyik beérik, vagy az érés utolsó fázisába érne, megjelenik rajta valami fehér színű, penésznek tűnő képződmény. A teljes gyümölcsállomány kb. 60-70 %-a fonnyad el, 10-20%-án pedig megjelenik a fehér penészes anyag. Gyakorlatilag sem tavaly, sem idén nem volt értékelhető termés, pár üveg szörpre futotta belőle. Nem permetezzük célirányosan, apósom a alkalomadtán a szőlővel együtt megpermetezi, kb. 1-2 alkalommal a kora nyári időszakban. Kérem, hogy aki találkozott hasonló jelenséggel, vagy esetleg ismeri a problémát, írjon. Köszönettel, Soós Ádám
A kérdést Soós Ádám tette fel 2010.08.11 08:19 időpontban. Ha tud, válaszoljon a kérdésre, és ossza meg tapasztalatait.
Hogyan válaszoljak?
Ha Ön arra kíváncsi, hogy hogyan válaszoljon, akkor Ön igazán lelkes, jó kertész! Ha a kérdésre még nem érkezett válasz, vagy érkezett, de Ön ki tudná egészíteni, esetleg teljesen más a véleménye, akkor írja meg a lent található részen. A kérdező nagyon hálás lesz!
Válaszok
Soós Ádám
2010-08-11 13:32
Kedves Attila,

köszönöm a válaszát, mindenképpen megkíséreljük az említett szerekkel a védekezést.

Üdvözlettel,

Soós Ádám
+3 P.Attila
2010-08-11 09:20
A szedernek szerencsére nem sok kórokozója van, ezért a leírás alapján megkockáztatnám a Botrytis cinerea penészgomba betegséget (szürke penész, szürkerothadás) .

A mostani védekezés "eső után köpönyeg". Az érés közben csak viszonylag hosszú élelmezési várakozási idejű, kimondottan szederre engedélyezett szert tudok csak ajánlani: Chorus 50 WG, é.v.i. 14 nap. (Málna szürkepenészre van több is, de ezen szereknél az engedélyokirato kban nem szerepel a szeder. A javasolt technológia a virágzáskori és az azt követő "zsendülés" időszakban történő védekezést írja elő (pl. Teldor 500 SC, MYTHOS 30 SC).)

Mivel a betegség aktivitása a virágzással kezdődik, javaslom jövőre a védekezést - az jó termés érdekében - céltudatosan már ekkor kezdje meg.
Válaszoljon a kérdésre!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be vagy regisztráljon.

5 perc kert

Kérjen emlékeztetőt az aktuális kerti munkákról! Kérdezzen, válaszoljon, írjon és ismerkedjen. Regisztráció »



 

Növénykereső