Ősszel szeretnék fokhagymát duggatni. Honnan tudhatom, hogy melyik az őszi fajta?
A kérdést Daróczi Etelka tette fel 2011.08.19 06:30 időpontban. Ha tud, válaszoljon a kérdésre, és ossza meg tapasztalatait.
Hogyan válaszoljak?
Ha Ön arra kíváncsi, hogy hogyan válaszoljon, akkor Ön igazán lelkes, jó kertész! Ha a kérdésre még nem érkezett válasz, vagy érkezett, de Ön ki tudná egészíteni, esetleg teljesen más a véleménye, akkor írja meg a lent található részen. A kérdező nagyon hálás lesz!
Én nagyon is egyet értek azzal amit te mondasz. Mátyás királyunk és abolond története jutott eszembe, amikor a bolond a megfőzött krumlikat akarta elültetni. (Tudom, persze, hogy az ő idelyében még termesztették Európában, de ez nem lényeges.)
Persze vannak sugárkezelt, csiraképtelenített, stb, de biztos vagyok benne, hogy 100 gerezd étkezési célal árúsított fokhagymából, ami különbőző helyen volt vásárolva 90 kicsirázik.
Az apró fokhagyma oka a nem megfelelő termesztés/talavisznyok.
Nagyon köszönöm a tájékoztatást. Tavaly ősszel már duggattam fokhagymát, lett is belőle, de nagyon aprók. Nyáron valahol azt olvastam, hogy fajtája válogatja, melyiket érdemes tavasszal, melyiket ősszel ültetni, ezért tettem fel a kérdést.
Nem tudok egyetérteni azzal amit mondasz.Nagyon sok áruházban árulnak kínai,sugárkezelt fokhagymát.Ha ezt eldugod akkor nem lesz fokhagymád. A többi amit írtál, az tényleg így van.Szokott maradni a földben fokhagymám ősszel, tavasszal szépen kihajtott.
Akármelyik áruházban, vagy kertészeti üzletben, zöldségként, vagy magként árult fokhagymát el lehet ültetni akár ősszel, akár koratavasszal. A fokhagyma a legcudarabb teleket is túléli a talajban, akárcsak sok más hagymás növény.
Nehéz kérdés, amit feltettél.Jómagam elmentem egy nagy áruházba és amire rá volt írva,hogy télálló vagy őszi(már nem emlékszem pontosan)azt vettem meg.A gazdaboltokban is kapható(jó drágán, 3-4 fej 500Ft-ért.)Nekem bevált.
Válaszoljon a kérdésre!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
2011-10-13 18:25
Én nagyon is egyet értek azzal amit te mondasz. Mátyás királyunk és abolond története jutott eszembe, amikor a bolond a megfőzött krumlikat akarta elültetni. (Tudom, persze, hogy az ő idelyében még termesztették Európában, de ez nem lényeges.)
Persze vannak sugárkezelt, csiraképtelenít ett, stb, de biztos vagyok benne, hogy 100 gerezd étkezési célal árúsított fokhagymából, ami különbőző helyen volt vásárolva 90 kicsirázik.
Az apró fokhagyma oka a nem megfelelő termesztés/talavisznyok.
2011-10-13 10:16
2011-10-12 19:16
Nem tudok egyetérteni azzal amit mondasz.Nagyon sok áruházban árulnak kínai,sugárkeze lt fokhagymát.Ha ezt eldugod akkor nem lesz fokhagymád.
A többi amit írtál, az tényleg így van.Szokott maradni a földben fokhagymám ősszel, tavasszal szépen kihajtott.
2011-10-12 18:29
2011-10-11 23:19
Nehéz kérdés, amit feltettél.Jómagam elmentem egy nagy áruházba és amire rá volt írva,hogy télálló vagy őszi(már nem emlékszem pontosan)azt vettem meg.A gazdaboltokban is kapható(jó drágán, 3-4 fej 500Ft-ért.)Nekem bevált.
A válaszok RSS-csatornája.