A korábbi években gyakran megfordultam intézmények, vállalatok, hivatalok irodáiban és gyakran azt láttam, hogy az ablakokban, a falakon, a virágállványokon "díszlik" néhány cserépben valamilyen növény, amelynek az otthonosságot, a természet közelségét kellene szimbolizálnia.
De nem írom helyesen, hogy "díszlik", mert ezek a növények az esetek többségében inkább sínylődtek, mert régen nem ültették át őket, nem távolították el az elhalt hajtásokat róluk, de nem is öntözték rendszeresen és kellő alapossággal őket. Ezért azután többnyire felkopaszodott fikuszokat, elöregedett filodendronokat, félig elszáradt,vagy éppen a plafont elérő szobafenyőket láttam ezekben a helyiségekben. Ahol pedig valamelyik cserepes növény kézközelben volt, annak a földjét többnyire csikktartónak vagy hamutartónak használták a dohányos dolgozók és a kényelmes ügyfelek.

Az idén, június első néhány napját Gyulán, a Hőforrás Üdülőszövetkezetben töltöttem – rehabilitációs célból. Az üdülő épületei gyönyörű parkban helyezkednek el, hatalmas fákkal, nagy gyepfelületekkel, folyóparti plázzsal és kedves, barátságos emberekkel. A kezelések közben, sétáláskor alkalmam nyílott az üdülő számos alkalmazottjával beszélgetni és eközben érdekes és akár példaképen is követhető virágápolási módszerrel ismerkedhettem meg.
A dolgozókat már felvételkor figyelmeztetik arra, hogy milyen jelentősége van a szép környezetnek a vendégek hangulatára és közérzetére és kérik a dolgozókat, hogy segítsenek a barátságos, szép környezet kialakításában. Ezt a dolgozók készséggel vállalják és van is lehetőségük rá, hiszen mindig akad egy-két óra – különösen a vendégben szegényebb időszakokban – amikor foglalkozhatnak a park gondozásával, tavasszal a virágpalánták kiültetésével, öntözésével, ápolásával – és így valóban kifogástalanul szép, gondozott körülmények között várhatják a pihenésre, gyógyulásra érkező vendégeket és maguk is élvezhetik a kulturált környezet jótékony hatását.

Csupán egy-két példa: a masszázsszalon ablakában virágpalánták vártak kiültetésre, egy pohárban pedig dugványok gyökeresedtek. Az egyik épület bejáratánál éppen ott jártamkor helyezték el a begóniával és petúniával betelepített ablakládák elhelyezését, de máris ott termett egy fehérköpenyes hölgy, aki porhanyította a láda földjét és engem faggatott, hogy milyen tápoldattal öntözze a növényeket annak érdekében, hogy minél több virágot nyissanak.
Nem látszik nagy ügynek, de mégis jelentékeny dolog az üdülő életében és a vendégek hangulatában ez az ápolt, szép környezet, amelynek gondozásából a munkatársak örömmel veszik ki a részüket. Jó volna ezt a módszert máshol is meghonosítani!







2011-08-16 19:29
Remélem Önnek több sikere lest az életben "mert aki a virágot szereti rossz ember nem lehet"!
Nagyon sok sikert és örömöt kívánok az életben!
Terézia Debrecen
2011-08-15 20:58
Van valakinek hasznos tanácsa? Örömmel fogadnám. Köszönöm Edit
2011-08-15 13:09
2011-07-05 20:32
2011-06-10 11:34
Remélem, hogy jót tett Önnek a szép környezet és az ápolás, s már sokkal jobban érzi magát.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.