Ez abban az időben nagy nemzeti mozgalom lett, mert a vidékről a városba és a fővárosba települt emberek kezdték felismerni, hogy a panelban vagy a társbérletben képtelenek békességben élni, szükségük van egy kis térre, szabad levegőre, napfényre. És ezt leginkább úgy képesek megvalósítani, hogy vesznek maguknak egy kis telket, ahol kiélhetik alkotó vágyaikat, építhetnek, szerelhetnek - a párttitkár hozzájárulása és ellenőrzése nélkül is, egyszóval szabadabban élhetnek. A kert emellett még termett is valami friss zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt, esetleg bort, virágot és lehetőséget nyújtott a gyerekek számára a vakációjuk tartalmas eltöltéséhez.

Némi, összekuporgatott tőke büszke tulajdonosaiként mi is hozzáláttunk a telek helyének kiszemléléséhez. De a vélemények máris megoszlottak! Én szívesen választottam volna egy kis falut második otthonomnak. Sokat gondoltam ebben az időben Halmajra, hogy talán a legjobb és legbensőségesebb volna "hazamenni", de ez akkor még megvalósíthatatlannak látszott. Edit megátalkodott Balaton-párti volt és - mint mindig - neki lett igaza!

Forrás: www.balatonfured.hu

Elkezdtünk keresgélni. Megnéztünk faházakat, félig elkészült villákat, csúfnál csúfabb építményeket, de nem sikerült megfelelőt találnunk. Több hónapos keresgélés után meglátogattam Piffáth Jakabot Balatonfüreden. Őt már régebben ismertem és előadtam neki gondomat, mire nyomban körsétát indítványozott és láss csodát, alig egy-két órás keresgélés után találtunk az Óvoda és a Huszka utca sarkán egy telket. Elhanyagolt lucernás borította, kiveszőben levő, kezeletlen szőlőtőkék éktelenkedtek benne és egy beázott, nádtetős présház állt a közepén. Ez lett a telkünk, második otthonunk!

Most azonban ne erről, hanem Piffáth Jakabról essék szó!

Jakab bánáti sváb ember volt. Szülei jómódú gazdálkodók. A kocsiba, amellyel Jakab a lányokhoz járt, két fekete csődör volt befogva. Sokat dolgozott, de a módos gazdák életét folytatta. A második világháború előtt a magyar honvédséghez rukkolt be, pedig alig tudott magyarul és később a német honfitársai arra unszolták, hogy legyen a Waffen SS katonájává. Nem tette! A győzelem után viszont a szovjet hadsereg szállta meg a vidéket, s Jakab jobbnak látta "illegalitásba húzódni". Feleségét azonban elvitték és Kubában, egy szénbányában érte a halál.

Jakab bátyja nagy nehezen kijutott Németországba és Passau mellet egy kis településen talált új otthonra. Jakabunk viszont egy ingben-gatyában nekiindult a világnak és meg se állott (nomen est omen!) Szentjakabfáig, ahol beszegődött az éppen akkor alakulgató termelőszövetkezethez, szőlőmunkásnak. A község ugyancsak sváb lakossága szívesen befogadta az ügyesnek, talpraesettnek látszó férfit, akiből rövidesen brigádvezető tett. Fittyet hányva a szocialista erkölcsre, Jakab hozzálátott saját, új egzisztenciájának kiépítéséhez: jövedelmét összerakosgatta, talált magának párt is, majd rövidesen vásárolt egy rossz pincét Balatonfüreden. Erre nemsokára épített egy hajlékot, azt bővítgette, szőlőt bérelt, a bort kimérte, új szőlőt telepített, gazdagodott. Élő és szemléletes példája volt a régi sváb mondásnak: Schaffen, schaffen, Hause bauen, Hund vekaufen, selber bellen. Jakab tehát gyarapodott, a család is egyre népesebb lett, a szőlők szorgalmasan teremtek, a borok jó minőségűek voltak. Jakabot kiváló üzleti érzékkel áldotta meg a Teremtő. Az akkor kezdődő idegenforgalom is neki segített: német csoportokat fogadott, szóval tartotta őket (barátai szerint németül se tudott jól, talán egyetlen nyelvet sem birtokolt igazán) és itatta velük a saját borát. Egy pincelátogatásra a beugró mindössze tíz márka volt nála, ami nem jelentett nagy terhet a jómódú vendégeknek és amint Jakab elmondta, ezért annyi bort ihattak, amennyit csak kívántak. Igaz, a vendégeknek csak talán a negyede bírta az italt, a többiek csak kóstolgatták és derültek a vidámabbak tréfáin úgy, hogy Jakab ezzel is nagyon jó üzletet csinált.

Sokszor és nagyon bensőségesen beszélgettem vele a sorsáról. Nem volt elkeseredett ember, örült a saját és családja sikereinek, szívesen nyújtott segítséget azoknak, akik tanácsért hozzá fordultak. Magam is sokat okultam bölcsességéből.

Érdekes, hogy a fia, Alajos, aki a füredi kertészeti szakiskolába járt, kezdetben nem kívánt az apja örökébe lépni és szakmát változtatott: televízió szerelő lett. Azután mégis ráérzett a szőlészet és borászat ízeire és most ő termeli a legrangosabb "hungaricum" borokat Balatonfüreden és környékén.