Immár öt hete történt velem az a közúti baleset, amelyből lassacskán gyógyulok és mire az almafák elvirágzanak, remélem, hogy valamit már a kertben is tevékenykedhetek.
Kedves Társaim a Kertek Ápolásában!
Ez úton is szeretném megköszönni Mindannyiatoknak a figyelmességét, érdeklődését és együttérzését, amely sokat segít a lábadozó embernek a gyógyulásában. Minden levél, e-mail, telefonhívás nagyon jól esett, de különösen meghatott, hogy a XVI. kerületi Vadvirág Óvoda (Ágoston Péter utca) növendékei személyesen is felkerestek és az ablakon át kívántak nekem mielőbbi felgyógyulást. (Én viszonzásul megígértem, hogy felgyógyulásomat követően elmegyek hozzájuk mesélni a virágokról.) "Gyógyulj meg Gyuri bácsi" szlogennel sok-sok rajzot kaptam a tarnabodi gyerekektől is; ezeken bemutatták, hogy mi mindenre (háziállatok nevelésére, takarmánytermelésre, a kertek ápolására) tanítottam az ő szüleiket, úgy látszik, nem eredménytelenül.

Ahol a cikkek születnek (A kép 2009-ben készült)
És meglátogatott - a főszerkesztő asszony vezetésével - a Nők Lapja szerkesztősége is. Hozták a barátságukat és a kívánságukat, hogy tovább is írjak leveleket "Kedves Húgomnak".
A nagy meglepetés pedig az volt, hogy hoztak nekem egy gyönyörű tortát! De nem ám valami közönséges, mindennapit, hanem egy olyat, amely egy kiskertet ábrázol, veteményes ágyásokkal, virágággyal, még a kis ház ablakában is volt egy virágos láda! A kert közepén pedig egy figura állott, amelyben a z ősz hajról és a nagy bajuszról nehéz volt fel nem ismerni Bálint gazdát.
Még egyszer köszönöm és minden kertészkedőnek sikeres munkát kívánok sok szeretettel:
Bálint György







2011-06-19 21:21
2011-05-08 10:54
2011-05-06 22:18
Örülök, hogy "idetévedtem" a honlapjára, máris sok érdekes dolgot olvastam és a kedves kertbarátoktól tanácsokat is kaptam.ÖNNEK MIELŐBBI GYÓGYULÁST KÍVÁNOK!
üdvözli Bernáthné Erzsi
2011-05-03 21:00
Fruzsina, a 3 és fél éves kislányom látta Önt a TV-ben a balesete után. Lefekvéskor mostanában nem mesét mondunk, hanem beszélgetünk a napi, heti történésekről. Gyakran szóba hozza, hogy vajon hogy van Bálint Gazda, már biztosan meggyógyult. Megígértem neki, hogy írunk Önnek, és megkérdezzük, meggyógyult-e már. Reméljük, már jobban érzi magát! Üdvözlettel: Pusztai Fruzsina Emese, óvodás, Manó csoport.
2011-04-18 22:11
Gyerek koromban mindig néztem az Ablak című műsorban . Nagyon sokat tanulok öntől és kívánom ,hogy meggyógyuljon !
Egy régi rajongója :Pap Judit (Győr )
2011-04-15 14:32
2011-04-08 15:31
Nagyon gyors felépülést és jó egészséget kívánok! Itt a tavasz, a sok virág, remélem ezek még gyorsabbá teszik a gyógyulását.
Tisztelettel: Lotti
2011-04-04 21:14
2011-03-31 20:14
2011-03-26 14:45
Mielöbbi felgyógyulást kivánok.Várjuk nagy nagy szeretettel.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.