Télen a Mátrában síeltünk, nyáron strandoltunk, egész évben kirándultunk, és amikor cseperedni kezdtünk, együtt hajszoltuk a lányokat, sokat táncoltunk, sétáltunk, szóval boldogan és gondtalanul éltük a világunkat.

Mindketten Budapesten voltunk egyetemisták és egy albérletet béreltünk a Károly (ma Madách) körút egyik szép, öreg bérházában, ahol éppen az alattunk levő lakásban üzemelt a főváros első vegetárius étkezdéje, amelyet történetesen egy református lelkész és családja üzemeltetett.

Itt mondom el, hogy négy éven át hódoltam a vegetárius életmódnak, ami azért jelentett komoly egzisztenciális problémát, mert anyám hetente küldött nekem élelmiszercsomagot és nem tudta elképzelni, hogy én a finom, hazai kolbászt, meg a mandulával spékelt pulykafasirtot nem eszem meg. De én hősiesen kitartottam "bolondériám" mellett mindaddig, amíg bevonultam munkaszolgálatosnak. Ott azután annak is örülhettem, ha jóllaktam azzal ,amit ennem adtak.

Hanzival jól megfértünk, együtt jártunk társaságba, sportolni, művelődni. Ügyeltünk arra, hogy ha a másik hölgyvendéget várt, akkor mozijegy legyen az asztalon az egyik számára. Pénzünk meglehetősen szűkösen volt, előfordult, hogy fél kiló tegnapi kenyér és tíz deka vaj jutott csupán vacsorára. Az előző nap sütött kenyeret a boltban harmada áron lehetett megvásárolni. Ilyenkor két oldalról ettük a vajat, és amikor összeértünk, vagyis elfogyott a vaj, megtöröltük a bicskánkat és lefeküdtünk aludni.

A háború befejeződése után mindketten hol Pesten, hol Gyöngyösön laktunk. Már mindketten nősek voltunk, sőt boldog szülők is, de a barátságunk változatlan maradt, megosztottuk egymással örömeinket és gondjainkat. Mígnem egyszer Hanzi elolvasta Azsajev: Távol Moszkvától című ezeroldalas regényét, amely úgy fejeződik be, hogy a főhős 40 fokos hidegben szereli a kelet-szibériai magasfeszültségű távvezetéket és ettől boldog! Hanzi úgy vélte, hogy ha rá ilyenféle boldogság vár, akkor ő ebből nem kér. Fogta magát, családjával együtt összepakolt és kivándorolt az USÁ-ba. New-Yorkban telepedett le, és mint biztosítási ügynök alapozta meg karrierjét. Később elköltözött egy kisvárosba, ahol szobrászműhelyt alapított, kerti állatszobrokat készített és azokat adta el.

Kapcsolatunk fél évszázadon keresztül fennmaradt, leveleztünk, kicseréltük gondolatainkat, egyszer még karácsonyi ruhacsomagot is kaptam tőle. A csomagban volt egy farmernadrág, amit én szívesen viseltem az állami gazdaságban. Be is került a káderanyagomba, hogy "imperialista gondolkodású", mert farmernadrágot visel! Egyszer, néhány napra meglátogattam, és úgy beszélgettünk egymással, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára.

Az emigránsok többnyire alapvetően hasonlóan élnek új hazájukban, mint ahogy megszokták otthon. Hanzi is szabadidejében kajakozik valami elhagyott vizividéken, örül a szakmájának, amely egyben a hobbija is. És van egy modern hobbija, amelyről a legutóbbi levelében imígyen ír:

Fantasztikus, hogy milyen óriási mennyiségű információt tud nyújtani az Internet. Azt mondják, hogy tíz évvel ezelőtt csak ötven website volt az egész világon, most több mint kétezer millió van. Mikor a gyerekek itt voltak, karácsonykor fölnéztük (sic!) Sopront, Egert és Gyöngyöst. Meg tudtam mutatni nekik a nagyanyám házát Sopronban (kinyomtattuk, és most képem van róla) és apám irodáját a gyöngyösi Főtéren. Volt egy kis időm múlthéten, és egy félóra alatt többet tanultam meg Gyöngyös és Eger történelméről, mint a tizennyolc év alatt, amikor ott laktam. Tudom azt is, hogy a lakosság megduplázódott, hogy a Koháry István Reálgimnáziumot most Berze Nagy Jánosnak hívják. Tudom az igazgató nevét, és ha akarnék, át tudnék neki e-mailt küldeni. Ugyancsak föl tudnám hívni telefonon Bíró Ildikót, a diák-önkormányzat elnökét. Meg se döbbentett, hogy egy lány az elnök. Nem nagyon.

Koháry István Reálgimnázium

Hanzi levelét megmutattam fiamnak, aki mint egyetemi oktató igen sokat tesz az Internet elterjesztéséért. Ő azonnal e-mailt küldött Hanzinak, aki még aznap kedves választ küldött vissza, az Ó-hazába! Szóval Neumann János számítógépe és annak továbbfejlesztése valóban közelebb hozza az embereket egymáshoz. Talán sohase volt erre nagyobb szükség, mint éppen mostanában!