Amikor oda kerültem, a lóállományt teljes egészében tenyészbéna lovak alkották, amelyekkel még közútra is tilos volt kimenni, nehogy elfertőzzék a falu lovait.

Azután, később sikerült megszabadulni ezektől a páriáktól, sőt volt egy "koronás kanca" állományunk is, ami jelentős értéket képviselt. Fedezésükre a gazdaságban állomásozott egy kitűnő törzsmén, aki a hangzatos Galla Péter névre hallgatott. A csődört egy idő múlva Mezőfalvára kellet átirányítani, és mondtam a titkárnőmnek, hogy írjon egy levelet a fogadó gazdaságnak a mén érkezéséről. A titkárnő azt hitte, hogy egy szakembert irányítunk a testvérgazdaságba és azt írta: "Tisztelt igazgató Elvtárs! Közlöm, hogy Galla Péter Úr az Ön által irányított gazdaságba érkezik szolgálattételre."

Kedves hátaslovam, Hal a honvédségtől került hozzánk. Nagy marmagasságú, élénk vérmérsékletű, kiválóan ugró hátasló volt. Csak én ülhettem meg, mert mindenki mást ledörzsölt a hátáról. Addig farolt az épületek falához, keményen dörzsölődött, amíg az illetéktelen lovas kénytelen volt a lábát átvetni az oldalán és leugrani róla.

Hal csak egyszer hagyott cserben: késő őszi, ködös nap volt. Kilovagoltam és egy távoli vetésen leszálltam a lóról, hogy a búza sűrűségét közelről megnézzem. Hal azonban nem volt türelmes, felágaskodott, s első lábával alaposan megütötte a csuklómat (összetörve az apámtól kapott Etema órát), kitépte a gyeplőt a kezemből és hazavágtázott.

Forrás: www.many.hu

A gazdaság főállattenyésztője Szécsi György volt, akivel bensőséges, baráti viszonyba kerültem. Ő is lóimádó, hozzáértő és lovas ember volt, ezért elhatároztuk, hogy szervezünk a gazdaság fiataljai számára egy lovasiskolát. Saját erőből készítettünk egy lovaspályát is és fél tucat lovat felszereltünk a kiképzésre. Ez abban az időben forradalmi kezdeményezésnek számított, hiszen az ötvenes évek elején még dzsentri beütésnek tartották a lovassport művelését. De azért sok gyereket megtanítottunk a lovaglás alapjaira, néhányan igen ügyesnek bizonyultak és talán még ma, idős korukban is emlékeznek a mányi lovasiskolában szerzett élményeikre.

Halnak volt egy érdekes szokása: az első, bal lábát felemelve kérte a neki járó kockacukrot és ezt a szokását egész közös munkálkodásunk ideje alatt megtartotta. Elkerültem a gazdaságból, Hal pedig egy dömösi lovasiskola szemefénye lett. Egyszer hírét vettem annak, hogy öreg barátom (Hal) még tevékenykedik, és meglátogattam. Amikor betéptem az istállójába és meghallotta a hangomat, rögtön megemelte a bal lábát, nyerített egy barátságosat és ezzel üdvözölte egykori - talán szeretett és megbecsült - lovasát.