Azóta tudom és egyre jobban meg vagyok győződve arról, hogy – jóllehet a kertek többségét a magántulajdont határozottan kifejező – kerítés veszi körül, mégis a kertészkedés nem individuális, hanem kifejezetten közösségi tevékenység. Akár kívánjuk, akár nem, a környezetünkben levő kertek nagy hatást gyakorolnak a mi tevékenységünkre is és fordítva: a mi sikereink és kudarcaink visszatükröződnek a szomszédságunkban is. Valljuk be, hogy nincs hatékonyabb tanítómester a gyakorlati példánál!

A példa követése már a kert telepítésénél kezdődik. A kertművelést most kezdő ember lapozgatja a szakkönyveket, bújja a folyóiratokat, hogy összeállítsa azoknak a fáknak, cserjéknek, egynyári és évelő virágoknak a listáját, amelyeket mielőbb el szándékozik ültetni. Hozzám is sokan fordulnak: ültessek liliomfát (Magnolia), rozmaringot, szamócát, cseresznyecsemetét? Ilyenkor azt szoktam tanácsolni: Kedves barátom! Vedd fel az utcai cipődet, ha van gyermeked, unokád, akkor fog őt kézen és tegyetek egy jó nagy sétát a környéken. Közben nézegesd, hogy mi díszlik szépen a kertekben és – legalább az első menetben – ezeket ültesd a saját telkeden is. Később, a saját tapasztalataid alapján majd rájössz, hogy mit érdemes termelni, mire van szüksége és gusztusa a családodnak, és milyen specialitásokra vágysz te magad!

A ”szomszédhatás” később egyre erősödik! Rászorul az ember, hogy kölcsönkérjen egy taligát, egy fűrészt, egy kis fűmagot és ezt a szívességet igyekszik viszonozni. Egy-egy nagyobb feladat végrehajtására – például egy szállítmány istállótrágya vásárlására érdemes szövetkezni a költségekkel való takarékoskodás céljából. Gyakran együtt, egyidejűleg ajánlatos védekezni a gyümölcsfák betegségei és kártevői (pl. monília, levéltetű) ellen, mert hiába permetez szakszerűen és gondosan tíz kertészkedő ember, ha a tizenegyedik elhanyagolja a fáit, akkor a szomszédok minden igyekezete falra hányt borsó marad!

Nem ritkaság, hogy arra kényszerülnek a jó szándékú emberek, hogy közösen irtsák ki a derékig érő gyomtengert (elsősorban a parlagfüvet) a gazdátlan telkekről.

Nincs párja a kölcsönös tapasztalatcseréknek. Aligha van bensőségesebb eszmecsere, mint amikor két szomszéd – rövidnadrágban és félmeztelenül, a munka után a közös kerítésre támaszkodva elmondja egymásnak, hogy mit tett jól és mit rosszul? Ismertem olyan szomszédokat, akik közül az egyik (vegyészmérnök) tanácsot adott a szomszédjának arra, hogy mivel permetezzen a körte levélrozsdája ellen, a másik (asztalos) pedig felajánlotta, hogy nyelet készít a szomszéd csákányába!

És ne feledkezzünk meg a kóstolókról sem! Ki termeli a jobb ízű kajszibarackot, ki az erősebb paprikát, ki a jobb bort? A döntés nehéz, a munka eredményének a jó étvággyal fogyasztása könnyű. Mert egyedül nem megy!

Néhány hete ünnepeltük Gyuró Ferencnek, a kertbarát mozgalom szervező atyjának, apostolának születésnapját (Isten éltessen sokáig, Feri!) és ez is jó alkalom volt arra, hogy ismét átgondoljuk: milyen értékes szolgálatot tett ez a társadalom minden rétegét – nagyvárosit és falusit, szegényt és gazdagot, iskolázatlan és többdiplomást – a politikai hovatartozásától függetlenül – összefogó mozgalom azzal, hogy egy jó és nemes cél érdekében munkálkodott. Mert egyedül nem megy!

A magyar agrár-termelés előtt az Európai Unió szokatlan, új távlatokat nyit és reményeim szerint a sokadszor átvészelt, generális változások, nehézségek és csalódások után a vidékfejlesztésben és az agráriumban fellendülés indulhat meg. És itt sok tennivaló vár a kiskertek művelőire is a praktikum, az esztétikum és a humánum területén egyaránt. Ahogy a piacgazdaság szereplőinek is össze kell fogniuk, úgy a kiskertek művelőinek is célszerű volna – érdekeik védelmében – megszorítani egymás jobbját. Mert egyedül, kedves Barátaim, nem megy!