A hetedik gimnáziumot elvégezve már ismerősként mentem ismét nyári munkára Hatvanba. Most azonban megváltoztak a körülményeim: albérletben laktam két idősecske hölgynél, akik tejbe-vajba fürösztöttek.
És volt már társaságom is; minden este más családhoz mentünk táncolni, udvarolni, barátkozni. Akkor még dívott a staatsvizit rendszere, ami abból állott, hogy ha valahová, lányos házhoz meghívtak, akkor a következő vasárnap délelőtt, szépen felöltözve el kellett menni a családhoz, úgymond bemutatkozó látogatásra. Ez rendszerint alig néhány perces program volt, vagy annyi se, mert ha a család történetesen nem tartózkodott otthon, akkor elegendő volt névjegy hátrahagyásával jelezni a látogatás megtörténtét.
A munkám ezen a nyáron az. ún. kastélykertészethez kötött, amelynek teljhatalmú ura és parancsolója Korzim Gyula főkertész volt. Őt viszont a Hatvany-család leánytagja, H. patronálta. A kertészet az akkori legkorszerűbb növényházakat üzemeltette és a virágok termelése a tudomány legkorszerűbb módszereinek alkalmazásával folyt. Szinte naponta jöttek látogatók, akik el kívánták sajátítani az általuk addig nem ismert eljárásokat.

Grassalkovich-kastély
Forrás: www.katki.hu
Az első napon, munkakezdéskor zöld kertészkötényt öltöttem és hozzáláttam első feladatomhoz, a növényházak közötti és előtti terület felsöpréséhez. Néhány nap múlva már előbbre léphettem: száraz marhatrágyát morzsolhattam. Talán egy hét is eltelt, amikor végre munkát bíztak rám a növényházban is: öntözhettem! Fokozatosan minden munkát megtanultam és segítőkész kertészsegédek a feladatok fortélyaiba is beavattak.
Egyszer-kétszer abban a szerencsében is részesülhettem, hogy a virágszállító autóval felutazhattam Budapestre, ahol segítettem az áru kirakodásában a legjobb és legelegánsabb virágüzletek (Barnáné, Gelb Malvin stb.) előtt.
Olykor ültettünk és metszettünk a parkban is, ahol gyakran találkoztam a Hatvany-család több közismert tagjával, Lajossal,az írók és költők nagylelkű mecénásával, Lilivel, aki jó író és újságíró volt, valamint Ferenccel, a festővel. A gazdagon berendezett Grassalkovich-kastélyba olykor meghívták (gondos válogatással) a gazdaságban és a kertészetekben dolgozókat is. Többnyire akkor, amikor hírességek, írók, költők, művészek is vendégeskedtek ott.
Hat hét elteltével sok gyakorlati tapasztalattal gazdagabban és számos társadalmi ismeret birtokában hagytam el Hatvant. Ha a városon keresztülutazom, még most is felrémlenek emlékezetemben a kedves arcok, a barátságos házak, amelyek azonban időközben véglegesen elenyésztek.






