A sértetlen természetben sok és sokféle viselkedésű élőlény (növény, állat, mikroba) populációja él együtt, meghatározott kapcsolatrendszerben, amelyet biocönózisnak nevezünk.

A populációk aránya a környezeti hatások módosulásának hatására folyamatosan csökken vagy növekszik, állandó változásban van. A természetvédelem arra törekszik, hogy az élőlények sokszínűsége az ember környezetalakító tevékenysége során ne fogyatkozzék meg, növény- és állatfajok ne pusztuljanak ki véglegesen és visszafordíthatatlanul.

Ezt célozza a Rio de Janeiróban 1992-ben tartott Föld Csúcson megfogalmazott egyezmény (Convention on Biological Diversion), amelyet az ENSZ legtöbb állama – köztük Magyarország is – elfogadott, de az USA nem írt alá.

A természetben ott a legnagyobb a diverzitás, ahol változatosak az életkörülmények. Itt alakulnak ki a géncentrumok, pl. a Kárpát-medencében. Minél messzebb esnek egy táj környezeti adottságai az optimumtól, annál kisebb a biodiverzitás; az orosz tajgában sok ezer hektár területen egységes fenyőerdő és nyírfaliget honol, páfrány és áfonya aljnövényzettel.

A nagyüzemi gazdálkodás, amelynek keretében több száz hektáron csak egyetlen növényfajt (búzát, kukoricát, almafákat, nyárfaerdőt stb.) művelnek és minden egyéb növényt módszeresen (többnyire vegyszerrel) tartanak féken, rohamosan csökken a biodiverzitás. A búzavetésben például a pipacs, a búzavirág, a konkoly, sőt a rozs is gyomnak számít.

Többek között ezért is van nagy jelentősége a rét- és legelőgazdálkodásnak, a környezettudatos erdőgazdálkodásnak, a vizes élőhelyek védelmének, a természetvédelem alatt álló területek faunájának és flórájának és a nemzeti parkoknak.