A Természet iránti érdeklődésem és vonzalmam több gyermekkori forrásból táplálkozott. Amióta totyogni tudok, mindig növények és állatok között mozogtam, falusi gyerek voltam, szabadidőmet pedig ugyancsak a szabadban töltöttem el túrázással, kirándulással, síeléssel, utazással.
E tekintetben is sokat köszönhetek apámnak, aki nagy ambícióval igyekezett bevezetni a mezőgazdaság - a humanizált természet - írott és íratlan szabályaiba, megismertette velem a termesztett növényeket, segített abban is, hogy barátságot kössek a környezetünkben élő mindenféle állattal - a tenyészbikától a gilisztáig. A harmadik forrás - mint annyi másnál, nálam is - az iskola volt.
Amikor beírattak a gyöngyösi főgimnáziumba, az még ferences rendi intézmény volt és éppen az idő tájt államosították. A szerzetes tanárok azonban tovább is tanítottak, habár lassacskán át kellett adni a helyüket a világi pedagógusoknak.
Tőlük, assisi Szent Ferenc utódaitól és tanítványaitól tanultam meg a Természet megbecsülését, és azóta is lelki kapcsolatot tartok a szellemi megújulás, a reneszánsznak e nagy (vagy talán legnagyobb) egyéniségével, aki a kolostorok falai közé szorított középkorba bebocsátotta a napfényt, a levegőt és szeretettel fordult Isten minden teremtménye felé.
De félre most a fennkölt gondolatokkal, hiszen csupán egy növényről szeretnék most szólni!
Nagyon szerettem egyedül mászkálni a "határban" és ezt szüleim nem tiltották kisgyerekkoromban sem. Egy szép nyári délutánon is csatangolásra indultam és elértem egy kis völgybe, amelynek az alján parányi csermely csörgedezett. A patak két oldalán szép kaszáló rét zöldellt. Kicsit már elfáradtam és lefeküdtem a fűbe, hallgattam a patak vizének barátságos mormolását. Kezemet kinyújtva a fűnél érdesebb levélbe akadt az ujjam. Felültem és elkezdtem nézegetni a növényt: kis bokrocska volt, amelynek fényes levelei fölött ibolyakék, különös alakú virág magasodott. Nagyon megtetszett és - romlatlan, romantikus regényeken nevelődött agyammal - rögtön arra gondoltam, hogy ha választani kellene jelkép-virágot, akkor én ezt választanám.
Hazasiettem és levettem a könyvespolcról Jávorka Sándor Kis növényhatározóját és nem minden nehézség nélkül ugyan, de sikerült megtalálnom a megoldást: Clematis integrifolia L., azaz réti iszalag.
Tizenkét éves voltam akkor. Azóta is szeretem ezt a virágot. Igaz, egyre ritkábban van alkalmam találkozni vele.
