Azt akarta, hogy „egy szem fia” maradjon mellette és folytassa azt, amit ő elkezdett. Józan gondolkodású és szerény ember lévén tisztában volt azzal, hogy gazdasági sikereket nem mondhatott magáénak, de őt megelégedéssel töltötte el, hogy a legsúlyosabb gazdasági válság idején is fenntartotta a birtokot. Az meg alig zavarta, hogy a gazdaság ún. védett birtok lett a hírhedt Földhitelintézet útján, ami azt jelentette, hogy a vagyont se eladni, se megterhelni nem volt lehetséges. Apámat kielégítette az a tudat, hogy amit tesz, azt a maga örömére és kockázatára teszi, tehát a maga ura és ezt az életformát szánta nekem is.

Célja elérése érdekében minden rendelkezésére állóeszközzel arra törekedett, hogy ne is legyen módom elkívánkozni a családi körből. Bizonyára ez volt az indítéka annak is, hogy nem fordított figyelmet az én nyelvtanulásomra. Bárha jól tudta (hiszen maga kiválóan beszélt és írt németül), hogy „minden idegen nyelv egy embert ér„! Igyekezett minden alkalommal megakadályozni azt is, hogy külföldi kapcsolatokat hozzak létre. Amikor francia tanárom – Bán Imre – összehozott egy Dijon-i diákkal, akivel levelezhettem volna és talán kölcsönös cserére is sor kerülhetett volna – akkor ezt nem engedélyezte. Ahhoz se járult hozzá, hogy sítréner lehessek Ausztriában – pedig ez nagyon tetszett volna nekem! És amikor főiskolás koromban Husz Béla professzor kiajánlott Amerikába, demonstrátorként – ahhoz se járult hozzá, pedig már gyülekeztek a sötét viharfelhők a fejünk fölött.

Furcsa módon ez a szellemi örökség apám halála után is nyomta a vállamat. Mehettem volna hosszabb tanulmányútra az USÁ-ba, minden hivatalos okmányom megvolt ahhoz, hogy kivándorolhassak Ausztráliába. Egyikre se került sor! A kor gyakran hangoztatott, cinikus mondása szerint: kalandvágyból maradtam itthon!

És akkor, egyszer csak, teljesen váratlanul kaptam egy lehetőséget arra, hogy a FAO (az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, Food and Agricultural Organisation) megbízásából menjek el Indiába, gyümölcs ültetvényeket tervezni és kivitelezni. Szebb és testre szabottabb feladatot akkor el se tudtam képzelni, hiszen sok tapasztalattal rendelkező gyümölcstermelő szakembernek, több sikeres szakkönyv szerzőjének tudtam magam.

Kiküldetésem helye maga is roppant vonzónak látszott: Kashmirban kellett volna szolgálatot teljesítenem. Ez az ország az Indiai Köztársaság északi részén, Pakisztán, Kína (az egykori Tibet) és Afganisztán határán fekszik, fővárosa Srinagar. Éghajlata mediterrán, az öntözéses gazdálkodáshoz a Himalájában eredő Indus folyó szolgáltat bőségesen vizet. A nagy múltú ország legújabbkori történelme felettébb fordulatos: az uralkodó 1947-ben nyilvánította ki azt az akaratát, hogy országa Indiához csatlakozzék, ami konfliktusok sorát indította el: az országot afgán szabadcsapatok szállták meg, akiket angol és amerikai katonák segítettek három éven át, amikor is az ENSZ közvetítésével fegyverszünet lépett életbe, de továbbra is fennmaradt az ország kettéosztottsága.

A 210 000 km2 területű Kashmir (hivatalosan: Cashmer and Jummoo ) a Föld egyik legszebb része, Happy valley = Boldog völgy, ahogy az angolok nevezik. Gyönyörű fekvése, pompás növényzete volt az oka annak is, hogy sokak szerint itt volt a Paradicsom! Legfontosabb növényei: gyümölcsök, gabonafélék, és a szőlő, a völgyfenéken pedig a rizs. A vadállatok közül gyakori a barnamedve, a sakál, a farkas, a párduc. A hegyek meredek lejtőin szarvasok, gazellák, vadkecskék tanyáznak nagy számban. A háziállatok közül a legnagyobb számban kecskét, szarvasmarhát és lovat tenyésztenek. Lovaik kicsinyek, de igen erősek, nagy terheket képesek elviselni. Kashmir leghíresebb iparága a sál-szövés, a rózsaszirmok feldolgozása, a finom bőrtárgyak és a szép fegyverek készítése.

A kashmiri nők szépsége egész Indiában híres.

E szerény és koránt sem kielégítő ismeretek birtokában, boldogan készültem a nagy feladat megkezdésére, hogy ebben az országban az európai piacok számára is ígéretes gyümölcsösöket létesítsek. A csemetéket Ausztráliából kellett volna beszerezni, a növényvédő szereket, a műtrágyákat, a gépeket Amerika szállította volna. Valamennyi hivatalos papírom elkészült már, túl voltam az orvosi vizsgálatokon, a kötelező oltásokon, volt fegyverhasználati engedélyem, gépjárművezetői jogosítványom, nyelvvizsgám…

És akkor hivatalosan közölték velem, hogy Kína megszállta Tibetet, ennek következtében kiélesedett a nemzetközi helyzet, amely nem teszi lehetővé, hogy a célul kitűzött feladattal szocialista országból származó szakembert bízzanak meg.

Gyermekkorom egyik kedvelt filmje volt A kék hold völgye, amelyből a Himalája zord hegyoldalán álló kolostor lámáinak bölcs tanításait ismertük meg a humanizmusról, a toleranciáról, az emberszeretetről. Számomra a „Kék hold völgye” csak ábránd maradt. Valahogy úgy, miként a lámák tanításai is a legemberibb erényekről!