Régóta szívügyemként kezelem a kertekben építhető magaságyak elterjesztésének ügyét. Néhány napja támogatóra találtam ebben: a FŐKEFE nonprofit vállalkozása állt mellém.
A korábbi években gyakran megfordultam intézmények, vállalatok, hivatalok irodáiban és gyakran azt láttam, hogy az ablakokban, a falakon, a virágállványokon "díszlik" néhány cserépben valamilyen növén...
Immár öt hete történt velem az a közúti baleset, amelyből lassacskán gyógyulok és mire az almafák elvirágzanak, remélem, hogy valamit már a kertben is tevékenykedhetek.
Bálint gazda a zöld városokért, a városi kertek zöldítéséért dolgozik. Egyesületi programja környezetvédelmi ismeretterjesztést, kertbarát klubok támogatását, mozgássérült emberek kertészkedéssel való...
120 kilométerre a Fővárostól. A rászorulók kapnak egy házat, egy kis kertet. A megsegített emberek nem lógnak ki a sorból: itt mindenki szegény, az is, aki kap valamit, és az is, aki nem kapott soha s...
Nagyhegyes nem tartozik a jelentős történelmi múlttal rendelkező települések közé; mindössze 50 évvel ezelőtt lett önálló közigazgatási egységgé a környező tanyavilágból.