Pedig a mákos tészta, a mákos kifli, a mákos bejgli és a mákos rétes éppen úgy része az étkezésünknek, mint a krumplileves, a marhapörkölt vagy az uborkasaláta.

A mákot több ezer éve termesztik, többnyire szántóföldeken, de kertekben is, ahol szép virágai jól mutatnak a vegyes virágágyban éppen úgy, mint a veteményeskert rendezett soraiban.

A mákot gyógyszer-alapanyagként és étkezési célra termelik: a két termelési forma következetesen elválik egymástól. Gyógyászati célra magas alkaloidatartalmú mákfajtákat vetnek, ezeket csak szerződéssel, zárt rendszerben, ellenőrzés mellett szabad termelni, és a feldolgozásra alkalmas növényrészeket (gubó, szár egy része) csak a szerződő félnek szabad értékesíteni.

Az alkaloidamentes vagy igen alacsony alkaloidatartalmú mákfajták bárhol, engedély nélkül termelhetőek.

A mákvetést tavasszal, minél korábban kell elvégezni, az apró mákszemekből kikelő növénykéket egymástól 15-20 cm távolságra kell kiegyelni. A mák szereti a jó kultúrállapotban levő, nem gyomos talajokat, ezért a tápanyagellátására és a gyomok irtására nagy gondot kell fordítani. A tokok betakarítására akkor kerülhet sor, amikor a bennük levő száraz magok már csörögnek. A kifejtett mákot száraz, hűvös helyen kell tartani.

A hosszabb szárrésszel levágott, érett máktok virágcsokrokban tartós kísérő elem.

Az étkezési máknak van egy ősszel vethető típusa, amelynek a magját szeptemberben ajánlatos elvetni. Ez még ősszel kikel, megerősödik és áttelel. Korán növekedésnek indul és előbb érik be, mint a tavasszal vetett mák.