Bálint Gazda Honlapja | A kert, a kertész, a kertészet és a kertészkedés oldalaBálint Gazda Honlapja | A kert, a kertész, a kertészet és a kertészkedés oldala

A vöröshagyma magaságyban is termeszthető

E-mail Nyomtatás

Ennek a növénynek a szerepe a magaságyban teljesen más, mint a veteményeskertben. Itt más növények között termesztjük, azzal a céllal is, hogy erős illatával csökkentse a többi növény fertőződésének a veszélyét.

A magaságyba csak dughagymát ültessünk, és ne vessünk magot. A kikelő hagyma tavasszal zöldhagymaként fogyasztható, később főzőhagymának használjuk, és - ha beérett - télre is betárolható.

A dughagymát kora tavasszal - a magaságy betelepítésének első szakaszában - ültessük ki. Ha több zöldhagymát kívánunk fogyasztani, akkor ültessük a hagymákat 5-6 cm mélyre, hogy hosszú zöld részük legyen.

A hagyma (Allium cepa L.) egyébként nem különösebben igényes növény. A számára szükséges fényt, a vizet és a tápanyagokat a magaságyban megszerzi magának. Ápolása a gyomirtáson kívül csupán abból áll, hogy a felmagasodó magszárakat le kell törni. Amikor a hengeres levelek hervadni kezdenek, a hagymát szedjük fel, szárítsuk meg, és hűvös, szellős helyen tároljuk. Ha az érett hagyma a földben marad, akkor új gyökereket fejleszt, és tárolásra az ilyen már nem alkalmas.

Vöröshagyma

A nálunk legelterjedtebb fajta a Makói, de érdemes ültetni a friss fogyasztásra való lila héjú Braunschweigi és a legújabb Makói fehér dughagymáit is.

Egy négyzetméteren 45-50 hagymát termelhetünk meg.

Hozzászólások
Hanga
2012-01-12 18:42
Bocsánat!Lehet, hogy tévedek. Nem azért kell 5-6 cm mélyre, hogy hosszú fehér részük legyen?
Szóljon hozzá!
Ossza meg Ön is tapasztalatát a fentiekkel kapcsolatban, vagy egészítse ki az írást.
Új hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be vagy regisztráljon.

5 perc kert

Kérjen emlékeztetőt az aktuális kerti munkákról! Kérdezzen, válaszoljon, írjon és ismerkedjen. Regisztráció »