Például a csodagumó esetében, amelyről a következő sorokban számolok be. Ez a növény, amelynek botanikai neve: Sauromatum guttatum (syn. venosum), a kontyvirágfélék (Araceae) növénycsaládba tartozik.

Ez az egyszikűek közé tartozó növénycsalád igen népes és nagyon különböző természetű és küllemű növényeket foglal össze. Ide tartozik a mi, árnyas erdőink egyik jellegzetes vadnövénye a névadó kontyvirág (Arum maculatum L.) is, amelynek zöld levelei felett jelennek meg a fehér virágai: a némileg egy kukoricacsőre hasonlító torzsavirágot fehér lepellevél burkolja, védi az időjárás szélsőségeitől és a hívatlan látogatóktól is, de csalogatja a megporzó rovarokat, amelyeknek áldásos tevékenysége eredményeként a torzsán piros bogyók képződnek és érnek be.

Ennek a családnak a tagja a régen jól ismert szobanövény: filodendron (Monstera deliciosa), amely manapság is számos otthon megbecsült, örökzöld növénye. Jelentéktelen virága van ugyan, de a termése (ha szerencsésen beérik) ehető! Ide tartozik az Aglaonema nevű, széles körben elterjedt levéldísznövény is, amelyet viszonylagos igénytelensége és könnyű szaporíthatósága tett az utóbbi évtizedek egyik legkedveltebb szobanövényévé. Ide sorolja a botanika a kalla (Zantedeschia aethiopica) nevű, pompás virágú növényt is; hosszú évtizedeken át a menyasszonyi csokrok nélkülözhetetlen virága volt a hófehér kalla, amely néhány éve más színű fellevelekkel is a virágüzletekbe került. És e család tagja a flamingóvirág (Anthurium sp.) is, amely nagyon tartós és dekoratív vágott virág és igen szép szobanövény is. Eredetileg piros fellevelei jellemezték ezt a növényt, amelynek azonban ma már – hála a növénynemesítőknek – fehér, piros, rózsaszínű és tarka fellevelű változatai is ismertté és népszerűvé lettek. Az ismert kontyvirágfélék közé tartozik még egy vadon élő, de ma már inkább csak a kertekben ültetett vízparti növény, a kálmos (Acorus calamus) is, amely illatos és gyógyhatással is rendelkezik.

A csodagumó (Sauromatum guttatum, indiai gumóspálma, voodoo lily) a trópusi Afrikában és Ázsiában (Szumátrában, Burmában) őshonos, évelő növény; az év egy részében levelet hajt, amely tápanyagokkal látja el az ökölméretű gumóját. Ez egy meghatározott hosszúságú pihenőidőt követően föld és öntözés nélkül életre kel és a kontyvirágfélékre jellemző szerkezetű virágot nevel. Ezt a tulajdonságát felismerve szerte a világon – a különleges növények kedvelői – virágoztatják a csodagumót. Különösen szép példányokat virágoztat minden évben Major József, mohácsi virágkedvelő, akitől az itt közölt képeket is kaptuk. A csodagumót a tél vége felé, meleg szobában egy megfelelő méretű edénybe helyezi; a gumó öntözés nélkül rövidesen hajtani kezd,szárat nevel, amelynek a csúcsán helyezkedik el a sötétpiros, belső oldalán halványabb fellevél (spatha) és ebből emelkedik ki a torzsavirágzat.

A csodagumó torzsavirágzatának van egy különleges tulajdonsága: felmelegszik! Hans Molisch: Növényélettan mint a kertészet elmélete című könyvében ezt a következőképpen írja le: ”Reggel, ha a virágzati burok felnyílik, előtűnik a virágzati torzsának hosszú, hengeres, bíborszínű függeléke, amely oly jelentékenyen felmelegszik, hogy langyosnak érezzük. Egy esetben a felmelegedés reggel hat órakor kezdődött, nyolc órakor a függelékben elérte a 34° C fok maximumot és este hét óráig a környező levegő hőmérsékletére szállott le. Következő napon a felmelegedés egészen csekély, csak egy fokkal volt nagyobb a környező levegőnél.”

Egy másik (nem éppen kellemes) jellegzetessége a csodagumó virágzatának, hogy igen átható, dögre, patkányürülékre emlékeztető bűzt áraszt. Ennek egyszerű magyarázata van: a csodagumó ősi termőhelyén a virágok megtermékenyítését végző rovarokat ez a szag csalogatja.

A virág meglehetősen tartós, 4-6 napig pompázik, azután elhervad. A visszahúzódott gumót a kert egyik védett, félárnyékos helyére, tápanyagokban és humuszban gazdag, jó vízháztartású földbe kiültetik olyan mélyen, hogy legalább 6-8 cm földréteg legyen a gumó felett. A rendszeres öntözés hatására a gumóból 60-90 cm-es levélzet fejlődik, amely a következő évi virágképzéshez szükséges asszimilátákat a gumóban halmozza fel, tehát hamis az a feltevés, hogy a csodagumónak nincs szüksége földre és vízre; ez csupán a látszat! Amikor a levelek kora ősszel behúzódtak, a gumót fel kell szedni és fagymentes helyen, nyirkos tőzeg, homok, vagy fűrészpor között kell tárolni a télvégi virágoztatásáig. A gumók számos sarjgumót fejlesztenek, de ezek csak két-háromévi továbbnevelés után hoznak virágot. A szabadban maradt gumók az enyhe teleket átvészelik, de ez eléggé kockázatos dolog!