A természet jelenségeit figyelemmel kísérő emberek látták, hogy az orgonabokrok rügyei duzzadnak, a tulipánok hajtásai előbújnak a földből és aggódtak, hogy ha ezt az enyheséget egy enyhe időszak váltja fel, akkor jelentős fagykárok következnek be.

A mélyebben gyökerező növények azonban nem hagyták magukat félrevezetni: a talaj alsóbb rétegei nem melegedtek fel, ezért az egyébként korán ébredő kajszi és őszibarack, a cseresznye és a meggy rügyei mélynyugalmi állapotban maradtak, bennük a nedvkeringés nem indult meg.

A nézők panaszkodtak viszont, hogy sok örökzöld növényük levele barnul, a tűlevelek lehullnak. Ezt a sajnálatos jelenséget a vízhiány idézte elő. Az örökzöld fák és cserjék ugyanis a téli hónapokban is lélegeznek, párologtatnak, vízre tartanak igényt. Ezért ezeket most is öntözni kellene, még pedig nagy vízadagokkal.

Február már nagyobb veszélyeket hordoz! Ilyenkor, enyhe időben megindul a nedvkeringés, a szövetek a vízfelvétel következtében fellazulnak és a növény fagyra érzékenyebbé válik. Ha a mostani enyhe időt zord, fagyos idő követi, akkor az érzékeny virágrügyek elfagyhatnak. A februári tavasz – márciusi tél az idei gyümölcs és szőlőtermést semmisítheti meg.

Súlyosbítja az időjárás a növényvédelmi helyzetet is. A kártevők tojásai és a betegségek spórái a telet károsodás nélkül vészelték át, tehát tavasszal nagymértékű elszaporodásukra kell felkészülnünk.

Nem nagyon bíztató az őszi búza, rozs és árpa vetések helyzete sem. A csapadékhiány következtében vontatottan keltek ki és az indító tápanyagoknak csak kis részét vették fel. A bokrosodó fajták még mindig egyszálúak, az oldalhajtások csak akkor fognak kifejlődni, ha hűvös és csapadékos lesz a tavasz. Ez pedig nem csupán terméscsökkenést okoz, hanem egyenetlen érést, megdőlést, nehéz, szempergéssel járó aratást is. De addig még sok minden változhat!