Véget ér a tavaszelő, nemsokára elnyílnak a tulipánok, a jácintok, a nárciszok, a krókuszok és a többi hagymás virág. Ahhoz, hogy jövőre is hasonlóan gazdag virágzásban legyen részünk, egy-két szabályt érdemes megjegyezni.
A tulipánok megfelelő termőhelyen három évig maradhatnak bolygatás nélkül. Ezalatt a kisebb hagymák megnőnek, sarjhagymák keletkeznek, a tulipánnal beültetett ágyás tovább gazdagodik. Most azzal segíthetjük a hagyma tápanyagokkal való feltöltődését, és azzal akadályozhatjuk meg a vírusfertőzés terjedését, hogy az elnyílt virágokat közvetlenül a virág alatt letörjük, és a virágokat elégetjük. Ennek hiányában a megtermékenyült magházban magok képződnek és ezek beérlelése a hagymától sok tápanyagot von el.

A megmaradt virágszárból és a levelekből a tápanyagok folyamatosan a hagymába húzódnak olyannyira, hogy a szárak őszig elszáradnak. A harmadik éve virágot hozó hagymákat visszahúzódásuk után (június-júliusban) szedjük fel, tároljuk hűvös kamrában augusztus végi kiültetésükig.
A jácintok évekig a kertben maradhatnak. Hagymájuk nem fagyérzékeny, de arra számítani kell, hogy a virágok egyre kisebbek és ritkábbak lesznek. Igaz, a virágfüzér nagyságának csökkenéséért ellenszolgálatot nyújt a jácint utolérhetetlen illata és tiszta, élénk színe.

A nárciszok hagymáit csak akkor kell fölszedni, ha már túlságosan elterjedtek, sűrűn állnak vagy át akarjuk telepíteni őket.
A krókusz és a kígyóhagyma hasonlóan viselkedik: őszig a lombjuk teljesen visszahúzódik.
A felsoroltakon kívül a hazai kertekben még sokféle hagymás virág díszlik, amelyek érdemesek lennének az elterjedésre.Közülük most csak a császárszakállt, a gyöngyvirágot, a ritkábban ültetett hóvirágot, a téltemetőt, az odvas keltikét, a tavaszi tőzikét és a szcillát említem meg.







2011-07-16 16:01
Szeretnem megtudni , hogy mi tortenik a Muskatlival valamiert nem nyilnak ki a bimbok.
2010-04-20 12:58
Már régóta szeretném megtudni,hogy mivel védekezhetnék a nárciszaim megbetegedése ellen. A tünet a bimbó elsorvadása oly módón, hogyha megnyomom levegó préselődik ki belőle,"pukkan eggyet". Ha valaki tud segíteni, kérem írjon!
Köszönöm!
2010-04-20 09:34
Vajon mit lehet kezdeni a magokkal, talán hasznosítható a szaporulathoz.
Még nem figyeltem meg, bár furcsa volt, hogy a kertben olyan helyen is előbujt a tulipánlevél ahol még nem volt soha tulipán. Nem találtam rá magyarázatot.
Aki tud, kérem válaszoljon
Köszönöm, jó kertészkedést mindenkinek
2010-04-20 08:58
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.